A GLAMOUR idén is meghirdette az „Év Nője” szavazást (persze van egy szívünknek kedves kategória is, ahol férfiakra szavazhatunk). Idén negyedik alkalommal adják az olvasók kezébe a lehetőséget, hogy szavazataikkal kiválaszthassák a győzteseket. Az 6 meghirdetett kategóriában különböző területek neves képviselői közül szavazhatod meg azt, akit Te méltónak találsz a címre. Ráadásul a voksolók között nem kevés ajándék kerül kisorsolásra, így pláne megéri kattintani!

Én már az első héten szavaztam, Ti még március 12-én éjfélig megtehetitek! Hogy kiket választottam?
1, Az Év Divattervezője
Bár mindannyiuk munkásságát nagyra értékelem, a szavazatom nem volt kérdés. Mivel megszállott cipőrajongó vagyok, és Vágó Réka cipőtervező munkái amúgy is kiemelkedő helyet foglalnak el a szívemben, így a voksom gondolkodás nélkül rá adtam le. Réka már több alkalommal is felkerült a jelöltek listájára, és őszintén remélem idén Ő kapja meg a WOTY szobrocskáját!

2, Az Év Modellje
A jelöltek egytől-egyig a divatvilág ismert arcai, mind hazai- mind nemzetközi szinten. Egy valaki azonban úgy érzem nem kap elég figyelmet az itthoni divatrajongóktól, éppen ezért nagyon boldog lennék, ha végre egy ilyen elismerésben részesülhetne. Ő pedig nem más, mint a gyönyörű Demmer Erika, akinek a neve szinte egybeforrt a plus-size modell kifejezéssel, és aki Németországban igen nagy sikereket ér el, Magyarországon viszont még mindig háttérbe szorul a „nagy nevekkel” szemben.

3, Az Év Színésznője
Ennél a kategóriánál sem haboztam egy pillanatig sem, hiszen Pokorny Lia már évek óta nagy kedvencem. Egy hihetetlenül tehetséges, humoros nő, aki ráadásul még szép is. Már a Beugró első szériájától fogva kedvelem, de a tavaly nagy sikerrel futó HBO-s sorozat a Társas Játék-ban nyújtott alakítása is fokozta a szimpátiámat.

4, Az Év Énekesnője
Hogy őszinte legyek, ennél a pontnál kisebb válságba kerültem, ugyanis nem vagyok otthon a hazai zeneiparban. Németh Juci jelenlegi munkásságával sem vagyok 100%-osan tisztában, de mivel egykoron nagy Anima Sound System rajongó voltam, ezért végül mellette döntöttem.

5, A Legjobb Műsorvezető
Itt azért szavaztam Veiszer Alindára, mert Ő az, aki a műsorvezetés egy „komolyabb” szintjén munkálkodik, és tartalmilag is képvisel valami olyasmit, ami számomra érdemessé teszi erre az elismerésre.

6, A Legsármosabb Férfi
És íme a kakukktojás kategória. Ciki vagy nem ciki be kell valljam, engem nagyon megfogott a Jóban Rosszban „Betty és a Pap” szerelmi vonala. Mióta átmenetileg hazaköltöztem, Édesanyámmal egész kis szertartás megnézni, hogy éppen mik a fejlemények a „témában”. Így szerintem érthető, hogy a választásom az Új Színház jóképű színészére; Száraz Dénesre esett.

Te kire szavaznál? Van esetleg valaki akiről úgy érzed méltó lett volna a jelölésre?
Képekért köszönet a Glamouronline-nak!